Tajvan

» 

Tajvan történelme 
 

» 

Magyar-tajvani kapcsolatok



vissza a Tajvan oldalra
vissza

Tajvan őslakosai vándorló ausztro-ázsiai (maláj-polinéziai) népcsoportok leszármazottai, akik sokezer évvel ezelőtt telepedtek meg a szigeten. A kilenc – saját nyelvvel, kultúrával és szokásokkal rendelkező – törzshöz tartozók száma ma már kevesebb, mint 400 ezer fő.

A kínaiak már a 3. században megjelentek a szigeten, de a szárazföld déli területeiről csak a 6-7. században érkeztek jelentősebb számban telepesek. 1206-ban Tajvan a kínai császárság protektorátusa lett, azonban csak a 17. századtól indult meg a tömeges áttelepülés.

1590-ben portugál hajósok érkeztek a térségbe, akikre olyan mély benyomást tett a sziget természeti szépsége, hogy a „Formosa” (gyönyör[ű) névre keresztelték. 1624-ben a sziget déli részén hollandok, északon pedig spanyolok létesítettek hídfőállást. 1641-re a hollandok kiszorították a spanyolokat és egészen 1661-ig ellenőrzésük alatt tartották a szigetek, amikor  Koxinga kínai tábornok vette át a hatalmat és önálló királyságot alapított a manchu Qing-dinasztia ellen, a Ming-dinasztia hatalma visszaszerzésének elősegítésére.

1683-ban a Manchu (Quing)-dinasztia elfoglalta Tajvant. 1886-ban, az akkor 2.5 millió lakosú sziget Kína egyik tartományává vált, majd az első kínai-japán háború után, 1895-től japán gyarmati uralom alá került, egészen a II. Világháború befejezéséig.

Az erőszakosan fellépő, korrupt Kuomintang (KMT) adminisztráció ellen széleskörű mozgalom bontakozott ki a szigeten. Az 1947. február 28-án kirobbant népfelkelést a központi kormány vérbe fojtotta és elkezdődtek a „fehér terror” évei. (A „228” tömegmegmozdulás évfordulója – „A Béke Napja” – a demokratikus átalakulás óta nemzeti ünnep.)    

A kínai Kommunista Párt és a Nemzeti Párt (Kuomintang) közötti hatalmi harc polgárháborúhoz vezetett. A Mao Zedong vezette kommunista erők katonai győzelmét követően, 1949 decemberében, Chiang Kai-shek tábornok és mintegy 2 millió támogatója Tajvan szigetére vonult vissza, és itt hozták létre - a Sun Yat-sen által vezetett polgári forradalom győzelmét követően, 1912. január 1.-én kikiáltott - „Kínai Köztársaság” ideiglenes székhelyét, a szárazföld feletti befolyás visszaszerzésére készülve.

Annak ellenére, hogy a polgárháborút követően a szigetre érkezők a sziget lakosságának alig 15%-át képviselték, a 600 ezres Kuomintang hadsereg erejére építve, Chiang átvette a sziget kormányzását, rendkívüli állapotot vezetett be és diktatórikus eszközökkel erősítette meg hatalmát, valamint a szárazföldről betelepültek vezető szerepét.

Az Egyesült Államok politikai támogatásának, katonai jelenlétének köszönhetően, a Kínai Népköztársaság tartózkodott attól, hogy fegyveres erővel próbálja kikényszeríteni az országegyesítést. Több mint két évtizeden keresztül a tajpeji kormányzat képviselhette Kínát az ENSZ-ben is, míg 1971-ben, a nemzetközi politikai változások következtében kénytelen volt átadni helyét a Kínai Népköztársaságnak. Ezzel felgyorsult a „Kínai Köztársaság” külpolitikai elszigeteltsége. A világ országainak túlnyomó része deklarálta az „egy Kína-elv” elfogadását és nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot Tajvannal. (A sziget államiságát jelenleg mindössze 23 ország, valamint a Vatikán ismeri el.)

1975. április 5-én, 87 éves korában meghalt Chiang Kai-shek. Yen Chia-kan elnökségét követően, 1978 májusától Tajvan új vezetője fia, Chiang Ching-kuo lett, aki alapjaiban nem változtatott az autokratikus politikai rendszeren, de széleskörű, sikeres gazdaságfejlesztési programot indított el, melynek hatására a sziget gazdaságának modernizációja és növekedése jelentős mértékben felgyorsult. Elnöksége utolsó éveiben Chiang óvatos politikai reformokat kezdett: 1987-ben eltörölte a statáriális bíráskodást és engedélyezte az ellenzéki csoportosulások rendezvényeit, sajtókiadványainak megjelenését.

Chiang Ching-kuo 1988-ban bekövetkezett halálát követően, az általa kiválasztott, tajvani születésű Lee Teng-hui lett tajvan elnöke, aki megszűntette a rendkívüli állapotot. Az 1991 decemberi elnökválasztáson, a szavazatok 71%-át megszerezve, Lee stabilizálta hatalmát és az ugyancsak a szigeten született Lien Chan miniszterelnöki kinevezésével megerősítette a Kuomintang tajvani szárnyának pozícióját.

1996 márciusában került sor Tajvan történelmének első közvetlen elnökválasztására, amelyen a választásra jogosultak 95%-a vett részt. Lee Teng-hui a  szavazatok 54%-át kapta meg és a széleskörű támogatottság birtokában felgyorsította a politikai rendszer demokratizálását. Egyidejűleg határozott lépéseket tett Tajvan de facto függetlenségének megerősítésére. Bejelentette az „egy Kína-politika” felmondását, hangsúlyozva, hogy Tajvan és Kína viszonya két független állam kapcsolataként értelmezhető, s így Tajvan joggal formál igényt önálló ENSZ tagságra.

A demokratikus átalakulást beteljesítő, 2000 márciusi szabad, többpárti elnökválasztáson az ellenzék jelöltje, Chen Shui-bian győzött és ezzel véget ért a Kuomintang több mint félévszázados egyeduralma. A Demokratikus Haladó Párt (DPP) kormányzati pozícióba kerülésével hivatalos politikává vált a tajvani identitástudatot, nemzeti szuverenitást és önálló államiságot hangsúlyozó, függetlenségi irányvonal.

Tajvan, mint a világgazdaságban fontos szerepet játszó, fejlett piacgazdaság, 2002 januárjában – egy nappal a Kínai Népköztársaság után – felvételt nyert a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO), „Separate Customs Territory of Taiwan, Penghu, Kinmen and Matsu” elnevezéssel.

A 2004 márciusi elnökválasztáson Chen Shui-bian alig 30 ezer szavazattal kapott többet, mint ellenfele Lien Chan. Az ellenzék az eredményt megkérdőjelezte, arra hivatkozva, hogy DPP az elnök és az alelnök elleni tisztázatlan merénylet-kísérlettel manipulálta a választókat.

Az elnökválasztással egyidejűleg megtartott első tajvani népszavazás, amely Tajvan Kínával szembeni önvédelmi képességének megerősítéséről szólt, eredménytelennek bizonyult.

Chen Shui-bian elnökségének második periódusát a Szoros-közi feszültség éleződése jellemezte. Tajvan és Kína viszonya tovább romlott azt követően, hogy a kínai törvényhozás elfogadta az „elszakadás elleni törvényt („antisecession law”), amely Kína szuverenitásának és területi integritásának megvédése érdekében szentesítette a „nem békés” eszközök alkalmazását, és tovább növelte a szigetre irányított rakéták számát.

Miközben a kínai vezetés elzárkózott a demokratapárti kormányzattal való tárgyalástól, élénkítette kontaktusait a tajvani ellenzéki pártokkal, amelyek deklarálták az „egy Kína-elv” - saját értelmezésük szerinti - elfogadását, összhangban az 1992. évi tajvani-kínai egyeztetések eredményeként elért konszenzussal. 2005-ben történelmi jelentőségűnek minősített látogatást tett Pekingben Lien Chan, a KMT vezetője, majd James Soong, a Néppárt elnöke. Mindkét ellenzéki politikust fogadta Hu Jintao elnök is.

Chen elnök – miközben a status quo fenntartása melletti elkötelezettségét hangsúlyozta - további lépéseket tett Tajvan formális függetlenné válásának irányába. Megszűntette a Nemzeti Egyesítési Tanácsot, hatályon kívül helyezte a Nemzeti Egyesítési Irányelveket és kezdeményezte az Alkotmány-reformját. Egyidejűleg a DPP-kormány diplomáciai kampányt kezdett a „Tajvan” név alatti ENSZ, illetve WHO tagság megszerzésére.

2006 második felében az elnök családtagjait érintő korrupciós ügyek miatt mély belpolitikai válság alakult ki. Az elnök lemondatására irányuló tömegtűntetések azonban nem érték el céljukat és az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványai is sikertelennek bizonyultak. Chen Shui-bian csak ideiglenesen vonult vissza a politikai vezetés első vonalából és a későbbiekben az elnök olyan mértékben stabilizálni tudta hatalmi pozícióit, hogy a kormánypárt vezetését is átvette és meghatározó szerepet játszott a parlamenti- és elnökválasztási kampányban.

Az ellentmondásos függetlenségi politika, a gazdasági és szociálpolitikai problémák elmélyülése, valamint a korrupciós botrányok hatására a DPP támogatottsága olyan mértékben csökkent, hogy a párt megrendítő vereséget szenvedett a 2008 januári parlamenti választáson, és a 113 tagúra csökkentett új törvényhozásban a Kuomintang, 81 képviselői helyet szerezve, meghatározó többséghez jutott.

A 2008. március 22-én megtartott elnökválasztáson is az ellenzéki jelölt, Ma Ying-jeou, Tajpej előző polgármestere győzött meggyőző fölénnyel, a szavazatot 58.4%-át megszerezve. (Ellenfele, Frank Hsieh, korábbi miniszterelnök volt.)

Az elnökválasztással együtt megtartott és a DPP választási kampányának fókuszába állított, széleskörű nemzetközi elutasítással találkozó ENSZ népszavazások eredménytelenek voltak.

A 2008. május 20-án hivatalba lépő új elnök, Ma Ying-jeou, a Kínával való kapcsolatok fokozatos normalizálását és békemegállapodás megkötését jelölte meg fő politikai céljaként.    

 

 

vissza a Tajvan oldalra
vissza



TOP

Iroda | Hírek | Tajvan | GazdaságKultúra | Linkek